SZELENCIA
Szerző: Roland W . O .
A titokzatos alak tovább ment a sötét erdő fodrai között,
hogy megtalálja az ősi varázslatot. Az arcát elfedte a csuklya, a kezében ott
volt a pálcája, amit szorosan magához szorított. Az éjszaka sűrűjében egy
ösvényt varázsolt magának a szentélyhez. A szentély elején egy kőbe vájt
végtelennek tűnő kis forrásnál áll meg. A forrás vize csillogó kék, mely, ha
belenézel, olyan mintha nem lenne vége. Előhúzza kését majd mély sebet vág a
tenyerén. A vért a kis forrásba csurgatja, majd a forrásból gyönyörű
szirénének kezd el szólni. A kő mögötti sötétség hirtelen megmutatja magát. Egy
gyönyörű vízesés.
Közelebb megy a tóhoz és előhúzza újra a pálcáját. A tóban ezer színben tündöklő halak, a levegőben pedig ezer színben tündöklő szitakötők fényesítik meg az éjszakát. Bele mártja a pálcájának a végét a tóba, majd a csillagos ég színeiben tündökölve a pálca erős fénnyel vakítja meg a sötétséget.
Közelebb megy a tóhoz és előhúzza újra a pálcáját. A tóban ezer színben tündöklő halak, a levegőben pedig ezer színben tündöklő szitakötők fényesítik meg az éjszakát. Bele mártja a pálcájának a végét a tóba, majd a csillagos ég színeiben tündökölve a pálca erős fénnyel vakítja meg a sötétséget.
ACT I
Feltűzte tűzpirosló haját, majd kezébe fogta a nyilát és
tovább indult Ametisz, hogy temrikszekre vadásszon.
A temrikszek a legcukibb lények az egész birodalomban. Testük egy pocoké, végtagjaik akárcsak az emberré és két lábon járnak akár csak az ember. Termetűk kicsi és egy darab szeműk van, melyen gyönyörű hosszú szép szempillák csücsülnek.
Bizony ám, de lelkű olyan, mint a rossz halál. A démonoknak sincs olyan gonosz lelke, mint ezeknek a lényeknek.
Egyszer volt, hogy az első boszorkány szabadjára engedte haragjában az összes temrikszet kivéve egyet. Egy volt kinek szőre nem szénfekete volt, hanem kristály fehér. Az ő szíve másképpen dobogott, az ő szándékai csakis jók voltak. Egy igazi jó lelkű temriksz. Viszont a többi gonosz temriksz falukat pusztított el, és gyermekeket, csecsemőket falt fel. Ezt az első király Plútó nem hagyta tétlenül. Levadászták a temrikszek nagyját, de több is a föld alá menekült, majd az évszázadok alatt elterjedtek a földön. Most irtják őket és bájitalokhoz használják a szeműket.
A temrikszek a legcukibb lények az egész birodalomban. Testük egy pocoké, végtagjaik akárcsak az emberré és két lábon járnak akár csak az ember. Termetűk kicsi és egy darab szeműk van, melyen gyönyörű hosszú szép szempillák csücsülnek.
Bizony ám, de lelkű olyan, mint a rossz halál. A démonoknak sincs olyan gonosz lelke, mint ezeknek a lényeknek.
Egyszer volt, hogy az első boszorkány szabadjára engedte haragjában az összes temrikszet kivéve egyet. Egy volt kinek szőre nem szénfekete volt, hanem kristály fehér. Az ő szíve másképpen dobogott, az ő szándékai csakis jók voltak. Egy igazi jó lelkű temriksz. Viszont a többi gonosz temriksz falukat pusztított el, és gyermekeket, csecsemőket falt fel. Ezt az első király Plútó nem hagyta tétlenül. Levadászták a temrikszek nagyját, de több is a föld alá menekült, majd az évszázadok alatt elterjedtek a földön. Most irtják őket és bájitalokhoz használják a szeműket.
Ametisz egy gyógyító italt akarsz készíteni, ezért vág egy
kis mellékutat vadászatra. A sötét erdő a birodalom távoli részén a határnál
terül el. Olyan hatalmas és varázslatos hogy még senkinek sem sikerült
feltérképeznie. E erdő viszont nagyon veszélyes és sűrű. Változik és a lények,
amik benne vannak még veszélyesebbek. Ezt Ametisz szülei is jól tudták, mikor
az erdőhöz közel vettek földet. Ametisz húgával játszott régen, mikor játékuk
során az erődbe tévedtek. A bújócska játékban Freya a húga mindig veszett, de
ez alkalommal ő nyert. Ametisz és a szülei sosem találták meg a kis Freyat
elnyelte a sötét erdő. Ez után Ametisz apja felkötötte magát, az anyja pedig
belehalt a gyászba. Hat éve már ennek. Ametisz pedig már hat esztendeje szeli
át a sötét erdőt, hogy rá leljen húgára.
Mi borzalmas lényekkel találkozott már, de túlélte. Habár
sok heget szerzett, egyet mely jól látható a szeme alatt. Egy mély vágás volt
ez, mely a gyönyörű kék szemétől egészen a csókos szájáig tart. Az erdőben
viszont ezen a napon történt valami. Valami, ami megváltoztatja az úti célját
és talán mégis rá lel a húgára.
Ametisz befordult egy ösvényre ahol meglátott négy kis
temrikszet elhaladni. Lassan, de követte őket, amíg egy zsákutcába nem ért.
Látja, ahogy a lények bemásznak egy lila hordónak látszó tárgyba. Habár kisebb
volt, mint egy hordó viszont különösen fénylik és csillog. Mintha az éjszakai
csillagos ege lenne rá festve, megbűvölve mágiával.
Ametisz megfogja lassan az egyik nyílvesszőjét majd szépen a lila hordóra célozva kilövi. Ahogy megtörik a hordó egy hatalmas dörrenés hal és a hordóból egy nagyon tiszta és éles fény töri ki, ami megvakítja Ametiszt.
Ametisz megfogja lassan az egyik nyílvesszőjét majd szépen a lila hordóra célozva kilövi. Ahogy megtörik a hordó egy hatalmas dörrenés hal és a hordóból egy nagyon tiszta és éles fény töri ki, ami megvakítja Ametiszt.
ACT II
A szeme pusztító ricsajra ébredt. Hatalmas villámok, és
pusztító tűzgolyók, melyek a lila égből potyognak. Körülötte semmi puszta, vagy
erdő. Óriási kráterek, horizontig kiterjedő sima talaj. A növényzet és az
állatok sehol. Ametisz erre ébredt fel ebben a világban. Aztán látta, ahogy az
ég egyre jobban közeledik és földrengés rázta meg az egész földet. Egyre
közelebb és közelebb került az ég és a föld. Ametisz összehúzta magát a
félelemtől. Még sosem félt ennyire, mint most. Maga elé nézett és látta, hogy a
lila hordónak semmi baja sincs. Nincs törés, de még egy karcolás sem. Pedig
Ametisz nyila nem akármiből készült. Az egyszarvú ürülékéből és acélból. E
kettő mindent áttörő erővel rendelkezik. A hordószerű tárgy mégsem tört meg.
A föld és az ég már szinte egy karnyújtásnyira volt egymástól aztán a másik pillanatban már mikor Ametisz felnéz felette a gyönyörű kék ég csillogtatja meg a tájt.
A föld és az ég már szinte egy karnyújtásnyira volt egymástól aztán a másik pillanatban már mikor Ametisz felnéz felette a gyönyörű kék ég csillogtatja meg a tájt.
-Vége lenne? – Kérdezi hangosan magát. Maga elé néz, de a
lila tárgy már nincs sehol. Ekkor Ametisz kétségbe esik, hogy amit látott valós
volt e, vagy csak már annyira kifáradt, hogy hallucinálna. E sok dolgon gondolkodva
tér vissza a fő útjára.
Mellette a sűrű erdő, az út pedig még mindig nagyon hosszú.
A királyságba tart éppen információért egy bűnözőről, aki tudhat valamit a húgáról.
A vadászatnak annyi lett így a gyógyitalt sem fogja már tudni elkészíteni, de
nem ezen aggódik Ametisz. Inkább azon, ami abban a szörnyű álomban vagy éppen
valóságban történt. Azonban lankad a figyelme a sok problémától nem vesz észre
valamit. A sűrű erdőben egy vörös szem tágul nagyra amint Ametisz elhajt előtte
mit sem sejtve a veszélyről. E lény lassan elő jön. Egy fekete oroszlán az más
nevén Nigrum. Sötét szőre elrejti őt a nagy vadonban. Szép lassan kioson
Ametisz mögé. Ametisz megáll egy pillanatra, majd teljes erővel neki rohan az
ösvénynek. Mögötte a fekete oroszlán két lépésre van már ahhoz, hogy leteperje
Ametiszt. Viszont Ametisz nem először találkozott már Nigrummal egy hatalmas
hátra szaltóval megüli a fenevadat majd előveszi a kését. Már épp készül az
állat tarkójába vágni a kést, mikor a Nigrum lelöki magáról és berohan a
sűrűbe. Ametisz meglepően néz a fekete oroszlán után. – Ez Megörült? Gondolja.
Aztán mikor előre néz érdekes dolgot lát. A naplemente sütötte ösvény végében egy
kislányt lát hátulról ahogy csóválja a coffba kötött haját. Előre szalad egyből
Ametisz. Annyira rohan, hogy lába elé nem néz, így megbotlik, majd véletlenül
beesik a sűrűbe onnan pedig leperdül egy óriási dombról.
Lent egy tó mellet ébred. Úgy dönt nem fog tovább menni ideje
megpihennie. Az éjszaka szirénének ébreszti fel. A túlparton egy csuklyás
alakot lát körülötte csillagos égben tündöklő fényekben. Majd az alak a magasba
emeli érdekesen szikrázó pálcáját amiből éles fény vakítja meg Ametiszt. Amint
a fény eltűnik Ametisz látja, hogy az alak lassan elsétál az erdőbe viszont ezt
nem akarja hagyni így gyorsan megissza a vízen járás eszenciáját hogy utána eredjen.
Amikor utol éri a csuklyás alakot és megfogja a vállát az alak megfordul. A
csuklyáját lassan leszedi a szél majd meglátja az arcát. Igen, ez ő volt. Ő
maga. Ametisz.
ACT III
Ott állnak egymással szembe. A csuklyás Ametisz kezét lassan
Ametisz arcára teszi majd megsimogatja a szeme alatt lévő vágást. – Hát te vagy
az. – Mondja a csuklyás. Az igazi Ametisz ledermedt a sokktól és elájul
egyenesen a csuklyás karmaiba.
Egy faházikóban ébred. A csuklyás Ametisz már várja őt egy
forró teával ami jól esik Ametisznek. – Ez hogy lehetséges? Hogy lehetek én te?
– Kérdezi. – Én a jövőből jöttem. – Feleli a csuklyás Ametisz. – Szólíts engem
Scabienek. – Mondja a csuklyás. Ametisz észre veszi, hogy nincs heg a szeme
alatt, de nem ez az első kérdése. –Megtaláltad? Megvan a húgom? – Kérdezi érdeklődve
,majd hozzá teszi: - Már mint a húgunk. Scabie
szellemesen válaszol: - Akkor szerinted itt lennék a múltbeli önmagammal
társalogva?
Ekkor átfutott Ametisz agyán vajon hány évvel későbbről
jöhetett? Nem látszik rajta hogy öregedet. Hosszú vörös haja viszont már sehol.
Rövid fehéren világító frizurája van és furcsa, de mintha fiatalabban is nézne
ki Ametisz számára. Így hát a következő kérdése nem más volt, mint hogy hány
évvel későbbről jött. Scabie elmesélte, hogy a szelencia kinyitásától eltelt
egy év.
Ametisz értetlenkedett. Szelencia? Mi a jó égről beszél?
Ekkor elmagyarázta, hogy egy nap talált egy lila hordónak tűnő csillagokban
pompázó tárgyat melybe bele mászott négy kis temriksz és kilőve megnyitotta a poklot.
De had kezdjem az elején a mesélését ennek a történetnek.
ACT IV
A történet a régi időkben kezdődik. A világot egy birodalom
irányította ennek a királya volt Plútó. Bár nem ő volt az alapítója a
birodalomnak mégis ő irányította apja kérésére. Plútónak született négy
gyermeke köztük három fiú és egy lány. A lány mindig is hősies akart lenni és
erős akár a tesói. Mindig is érdekelték a harcok és a királykódás. Mindig is
akart sárkányokra vadászni és koboldokat űzni a falukból. Ám ez a feladat nem
rá várt. Apja szerette három fia gyermekét, de a lányát kevésbé. Úgy tartotta,
hogy ő neki nincs más feladata, mint semmit tenni. A háziasszonyok és lakájok
minden feladatott elláttak. Sok év eltelt már a gyermekek mind tinik lettek.
Puella hisz így hívták a leányt már majdnem, hogy betöltötte a tizennyolcadik életévét,
amikor megelégelte a folytonos bezártságot, és fellázadt. Felforgatta az egész kastélyt,
és minden aranyat kidobott az ablakokon. Apja büntetésből a könyvtárba
száműzte, hogy tanuljon illemet. Tanára egy csodálatos úriember volt kinek neve
Angui volt. Míg Puella könyveket takarított és rendezett el őket Angui
tervezett már valamit amit megoszt a lánnyal.
Egyik este mikor Puella bánatosan sírt ágyában Angui mellé
ült és elmesélte neki hogy a világban léteznek boszorkány csoportok amik
férfiakból álló lázadó varázslókból állnak. Puella érdeklődve hallgatta Angui
meséit ezekről a csoportokról. Másnap reggel a férfi elhívta Puellát hogy
átadjon neki egy ajándékot. Bementek egy kisebb szobába ahol egy lila
hordószerű tárgy állt. Angui így szólt róla Puellának: - Csak mássz bele és
képzeld el a legeltitkoltabb álmaidat és mind valóra válnak.
Puellának nem is kellet több. Felnyitotta a szelenciát, majd
bele bújt. Lehunyta a szemét és elképzelt egy kalanddal teli világot. Tele
szörnyekkel és tűzokádó sárkányokkal, boszorkányokkal és vérrel átitatott óriási
csatákkal. Viszont a képzelet és a fantázia erről a világról nem volt valótlan.
A szelencia belseje világítani kezdett, majd kilökte magából Puellát. Viszont
már nem volt a régi. Puella szemei teljesen feketék lettek. Keze mi oly selymes
és puha volt, most érdes és szárazz lett. Lelkének egy darabja ott maradt a
szelenciában. Puella ez után megölte Anguit majd az egész királyi szolgáló
házat. A vérből varázspálcát varázsolt magának, mely oly hatalmas volt, hogy
egy hegyet is képes lehetett elmozdítani.
Apjának egy kis ajándék gyanánt kedvenc kis szörnyeit
szabadon engedte a világba, kivéve egyet. Ezek voltak a temrikszek. Puella az
első boszorkány lett akinek a szelenciában képzelte magát. A szelencia a poklot,
és a vért és halált hozná ránk. Így ettől félve a király összehívta a mágia
legnagyobb hatalmas varázslóit és elvarázsoltatta velük a szelenciát, úgy hogy
soha ne találja meg senki. De a varázslók között ott volt Glaciem a jégmágus.
Senki sem gondolta volna, hogy Glaciem a boszorkány csoportok fő vezetője. Így
a varázslatba oda tett egy kiskaput. Legyen, bár olyan ki rátalálhat az
szelenciára a világon. Kinek hiányzik a szívének fele és lelke kettő döntést
közt dacol, ez a valaki legyen erős és bátor és ne féljen az ismeretlentől.
Ez volt Ametisz. A varázslók összeszövetkeztek abban is,
hogy a szelenciát össze kössék Puella lelkével így amíg, vagyis gondolták
örökké zárva marad a szelencia Puella lelketlen lesz. Számítottak arra, hogy megpróbálják
majd kinyitni a sötét varázslók a szelenciát így a világot ami benne van vissza
helyezték Puella megmaradt parányi szívébe hol soha nem tör ki. Viszont így
Puella rendelkezik az összes lénnyel amit abban a világban alkotott. Az összes
vésszel és vérrel.
Amikor meglőtte a szelenciát Ametisz kiengedte a világára a
gonoszt. A szelencia habár összetört, a boszorkány felébredt. Kínt hozott a
világra és seregek harcolnak lényei ellen. Ez történt a jövőben és Scabie azért
van itt, hogy ezt megakadályozza. – Nem találtad meg a nővéremet? – Ametisz még
mindig a nővére után érdeklődik. Nem hagyja nyugodni, hogy e hatalmas harc
közben sem talált rá húgára.
Scabie míg Ametiszként hívták megtanult varázsolni. Bejárta
az egész birodalmat, de senki nem látta vagy hallott felőle. Freya már csak
emlék volt számára is. – De akkor miért tértél vissza? –Kérdezte Ametisz. –
Mert kellet a fegyver a szelencia ellen. – Mondta, majd elmesélte ezt is. A
szelenciát újra bezárni csak a hatalmas varázslók erejével fitogtató
varázserejű tárgyal vagy egy olyan pálcával, ami olyan mágikus erővel bír, mint
a szelencia. A pálca, amit készített Scabie nem más volt mint egy képzelet varázsoló.
Ekkor Scabie elővarázsolt egy nyulat melynek szemei olyanok,
mint egy bagolyé. Bármit amit elképzel megteremtődik. Csak és csak is ezzel
lehet legyőzni és bezárni végleg a szelenciát.
Szia, Roland! :) Hamarosan kész lesz a kritikád! :)
VálaszTörlésÖlel, Brigi
http://kritikatolunk.blogspot.hu/
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon érdekes a történeted, de elég sok hiba van benne, nyelvtaniak, elírások egyaránt. Ha szeretnéd, privátban elküldöm azokat, amik jobban szemet szúrtak :)